A fűszerekkel, a sóval, borssal, fokhagyma granulátummal, az apróra tört zsályával és rozmaringgal bedörzsöljük a karajt. Folpackba tekerjük és jól záródó dobozba 1 éjszakát pácolódni hagyjuk a hűtőben. Másnap sütés előtt kb. fél órával kivesszük, hogy szobahőmérsékletű legyen a hús, mikor sütni kezdjük.
A karajt bekenjük olajjal és zsírral kikent tepsibe helyezzük. 220 fokos sütőben 20-30 percig pirítjuk, hogy a húst megkapja a hő, azaz kérget sütünk húsra. 20-30 perc elteltével a sütőt 150 fokig visszavesszük, és aláöntünk másfél deciliter száraz fehérbort és a húst kb 1-1,5 órán keresztül sütjük.
A burgonyát meghámozzuk, cikkekre vágjuk, kicsit előfőzzük. A húst kivesszük a sütőből, és a pecsenye léből. Belerakjuk a burgonyát, a cikkekre vágott almát, a lilahagymát és a szeletelt citromot, és a fokhagymát egészben. Majd vissza ültetjük rá a húst. 20 perc múlva a krumplis köretet megkavarjuk, majd sütjük addig, míg a hús színt kap.
A húst kivesszük vágódeszkára, alufóliával nem túl szorosan betakarjuk. A krumplis köret alól – ha a krumpli puha – leöntjük a pecsenyelét és 200 C fokon pirítjuk. Ez kb 20-30 perc, ezalatt a hús is megnyugszik, és tálalható, szeletelhető. A pecsenyelét beforralva egy kis száraz fehérborral tálalható a hús mellé.